Bakcsó

A holtág nádasában telepesen költő, fokozottan védett madárfaj.

Nycticorax nycticorax
Fokozottan védett: igen
Természetvédelmi érték: 100 000 Ft
Védetté nyilvánítás éve: 1954
Fokozottan védetté nyilvánítás éve: 2001

Jegyei
A bakcsó, vakvarjú a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék családjába tartozó faj. Hangja a magyar fülnek így hangzik: bak-vak – bak-vak – bak-vak; részben innen is ered népies magyar neve, a vakvarjú. A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Cső­re, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hason­lóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összessé­gében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával. Vonuló madár, március-április táján érkezik vissza afrikai telelőterületeiről. Az őszi vonulás szeptemberben kezdődik, de az időjárás függvényében el is húzódhat.

Élőhelye
Bujkáló természetű, szürkület idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax = Éjszakai holló), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben: leszegi a fejét és felborzolja nyakán, hátán és a mellén a tollait, közben rövid kiáltásokat hallat. A partnert viszont csőrfenéssel és jelképes tollápolással üdvözli.

Eurázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában elterjedt gémféle. Hazánkban elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén for­dulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Hazai fészkelő-állománya 2 200 – 3 600 párra tehető.

Szaporodása
A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik. A tojó három-öt tojást rak kétnapos eltéréssel, ami megkönnyíti a későbbiekben a fiókák táplálását, emellett az előbb kikelt példányoknak nagyobb esélye lesz a túlélésre táplálékban szegény években. A tojások 20-22 nap után kelnek ki hat-nyolc napos eltéréssel, és a sötét tollazatú fiókák összességében 40- 50 nap után repülnek ki. Közben mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.

Tápláléka
Bár társas lény, a vakvarjú inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt. A madarak lesben állva vadász­nak, mozdulatlanul bevárják zsákmányukat, majd hirtelen lecsapnak rá. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.