Erősen csökkenő állományú, az inváziós ezüstkárász által veszélyeztetett, védett halfaj.

Természetes elterjedési területe az Amur folyó és az Aral-tó vízgyűjtő terü­letei, Szibéria, valamint Európa nagy része, a folyószabályozások előtt az Alföld jelentős részét borító mocsárvilág gyakori hala volt. Az ármentesítés után kialakuló új faunában folyamatosan fogyatkozott az állománya és szá­mos vízből már el is tűnt. Ma Magyarországon ritka és veszélyeztetett halfaj.

Szívós halfaj, jól bírja az oxigén hiányos vizeket is. Télen az iszapos fenék­be ássa be magát és túléli a kisebb vizek fenékig való befagyását is.

Teste zömök, oldalról lapított, háta magas felépítésű. Feje kicsi, szája felső állású. Szeme nagy, homloka meredeken emelkedik, orra tompa, szája kicsi és csúcsba nyíló. Farokúszója gyengén bemetszett. Testét nagy pikkelyek fedik, melyek vastagok és erősen ülnek. Háta barnás, zöldes csillogással; ol­dalai világosabbak, sárgásbarnák. A hasa sárgásfehér néha halvány vörös árnyalattal. Az őshonos széles kárász és az ezüstkárász közötti szembetűnő különbség az, hogy a széles kárász magasabb testű, oldalvonala fölött álta­lában 7-8 pikkely számolható, míg az ezüstkárásznál 5-7.

Az ivarérettségét második vagy harmadik éves korára éri el. Ívásakor má­jus-június hónapokban csapatokban, tömegesen keresi fel a vizek seké­lyebb részeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.